2012. szeptember 3., hétfő

Elfáradtam nagyon - vesszőfutás Bóly, 2012

A vesszőfutásra úgy érkeztem, hogy 1h 5perc a terv a nagyjából 13km-en, akkor leszek elégedett. Lényegesen hosszabb távra való felkészülés alatt 7 km ment fél órán belül, egy próba kellett "élesben". Nekem a jóval hosszabb távok és mezei futás a jó, ott tudom kamatoztatni a kitartásomat és az egyenletes tempómat. Amíg mások lassulnak és tereppel, elemekkel küzdenek nekem nem okoz gondot egyik sem.

A "gondot", mint már 6km-en (Orfű kör) és most is kiderült a beton, a jó kezdés (itt csúsztam el) és a megfelelő tempó felvétele jelenti.
Hátulról indultam, az első harmadban lazán kocogtam és sorra számomra "nem jó" embereket fogtam be, nagyon nem találtam és csak a feléhez közeledve vettem fel a saját tempómat.
Fordulóban elkeseredve néztem az időt, ám az utolsó harmadban egy "jó" társhoz kapcsolódtam, a ritmus is megfelelt ezúton is köszönöm neki. Kezdtünk együtt húzni, ezt a békási emelkedőn egy 200 feletti pulzussal (átlag 5,3 perc/km felfelé) konstatáltuk a dombtetőn. Egyenesbe érve visszavettük, beállítottuk a tempót (190:) és harmadik féllel bővülve "futottunk" a célba egy hajrát tartva az utolsó 300 méteren.
A fordulóban azon gondolkodtam, mire fogjam a rossz indulást, szél ami nem nagyon volt, allergia (na az gyilkos de ez látszik is), "űt" a cipő a beton miatt mert nem erre tervezték, elfáradtam, de csak nem találtam megfelelő okot rá. Hisz ez ilyen, aki valaha is beleszeretett a futásba és azért fut vagy kocog mert jó, kell, hiányzik, akarja, és élete része az nem kifogásokat és okokat keres a "miért nem megy"-re, mert olyan nincs. Mindig megy csak mindig másképp megy, ami a lényegen nem változtat futok mert akarok.
Köszönöm a szervezőknek, nagyon jó, családias, kellemes futás volt. To translate this page, use the Google Translate program. Um diese Seite zu übersetzen, verwenden Sie die Google Translate Programm. Чтобы перевести эту страницу, используя Google Translate программы.
< vissza a kezdőlapra

Két oldalt ajánlok a maraton futásról, talán legjobb írások, felkészülésről:
http://www.mozgasvilag.hu/hir/erre-figyelj-ha-maratonra-adtad-a-fejed
http://www.turistamagazin.hu/hogyan-fussunk-fel-a-mont-blanc-csucsara-2.html
Creative Commons Licenc
A Run any where a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc alatt van.
Az ezen publikus licenc hatáskörén kívül eső jogok megtekinthetőek itt: http://www.google.com/+GáborKuruczL