2016. január 28., csütörtök

4. hét - nem a méret a lényeg - talp mintázat

Évek kelletek amíg rájöttem, nem mindig a "leg"agresszívebb, leg-legebb talp mintázat a tuti, ehhez egy teljesen új cipő teljesen új talpa kellett. 
Minden internetes (főként külföldi honlapokon) méltatják, sok embernek tetszik mégis keveset adnak el belőle, kevesen ismerik itthon 2015 nyarán kezdték forgalmazni, nekem az elsők között sikerült hozzájutnom egyhez, Saucony Nomad Tr, és azóta szinte csak ebben futok, annyira, hogy a Vérkört is ebben teljesítettem. A talp mintázata szinte nulla, agresszivitásnak semmi nyoma, mégis a hazai turistautak jelentős részén elegendő, sőt a legjobb.

2016. január 22., péntek

3. hét - nem találom a helyem:(

Továbbra sincs túl sok ihletem ehhez az évhez. Ide oda kapkodok és próbálom nem szétforgácsolni erőimet. Belegondolok miket terveztem erre az évre, és már hányszor terveztem újra, gondolatban még komoly terveket is keresztbe húztam, töröltem, újra számolta. Próbálok többet futni, de a Vérkör óta ez valahogy nagyon akadozik. Fejben dől el? 

2016. január 12., kedd

1. hét - végre havazott

Így jó kezdeni az évet, első hét első napjaiban havazik, még december utolsó hetéről átcsúszott 2 nap az egy hetes 100-ashoz. Számomra, hatékony motivációs és terheléses edzés. Úgy vettem észre, hogy komolyan megdobja az erőnlétet, pozitívan befolyásolja az erő beosztási képességet és ugrásszerűen nő az átlag sebességem.
Creative Commons Licenc
A Run any where a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc alatt van.
Az ezen publikus licenc hatáskörén kívül eső jogok megtekinthetőek itt: http://www.google.com/+GáborKuruczL