2016. május 25., szerda

22. hét - 5 maraton eddig az évben, folyadék pótlási problémák

Vasárnap "lefutottam" az év ötödik maratonját. Illetve majdnem mert 2 maratoni táv és 3 hosszabb (57,65,64 km) volt. 
Nagyon elszámoltam a víz készletemet, illetve nem is elszámoltam, hanem nem számoltam a frissítés lehetőségének hiányával. 1,25l víz volt nálam, és mivel a kéken futottunk, számoltunk településekkel, ami kutakat vagy legalább kocsmákat jelent. Jelentene, mert öt órán keresztül egy darabbal nem találkoztunk, az elejét leszámítva, amikor még nem kellett. Ez bukta, alap hiba. Folyadékvesztés egyenlő sikertelen teljesítés, ami most nem így lett, de lehetett volna. 



Valahogy december óta nem megy ez nekem:), már írtam egy korábbi bejegyzésben, 32-42km között mindig hátráltat valami (betegség, bokaficam, elfáradás:) és szenvedéssé válik a "futás".
Többekkel beszéltem erről, nem igazán találtam rá megoldást, illetve dehogynem. 
Megyek, csinálom aztán majd valahogy belejövök. Addig is imitálom a futást és próbálok nem nagyon lemaradni a fiúktól, akik iszonyat jó erőben vannak és többet is mennek mint Én:(. 
A "kiéhezés" illetve "kiszáradás" olyan alap hiba, amit kis millióan átrágtam, találkoztam Én is vele, folyamatosan szajkózom, inni-inni és inni túratársaknak is. Most az a helyzet állt elő, hogy nem számoltam vele, ez a tervezett túra-, futó versenyek és az általunk gyakorold "csináld magad mozgalom" közötti nagy különbség. NINCS FRISSÍTÉS, mindent magunknak viszünk, illetve tervezzük, hogy meddig elég a vitt cucc és hol tudunk pótolni. 
65km-en (kb 10-11h) számoltam 5-8 liter folyadékkal, amit ha folyamatosan után töltök, elég 3 üveg. Meg talán sörözünk egyet (alkoholmentes, tele jó dolgokkal, maláta, vitamin, cukor). Nem volt hol tölteni, Gálosfa - Abaliget között nem volt rá lehetőségünk, se bolt, se kocsma, se kút, se forrás az út mentén. 
Erre pluszba rátettem, hogy Abaliget előtt kezdtem iszonyat éhes lenni, és mivel azt gondoltam közel van nem ettem rögtön, hanem mentem tovább. Soha nem szabad megvárni az éhség érzést, mert akkor már nem áll vissza az ember normális szintre, csak pótol és erőlködik. 
Persze nehéz megtalálni az egyensúly és főleg elvinni a plusz folyadékot és élelmet, erre fejlesztették ki a géleket, izo italokat. Próbálni kell és ami bejön vinni.  
Inkább plusz egy kiló ~1liter folyadék mint amire szükségem van mint semmi, iszonyat meg lehet zuhanni, megint csak megtanultam amit már tudtam, de nem volt kellemes az ár.

22. heti kör, Simonfa - Gálosfa - Felsőkövesd - Alsókövesd - Szentkatalin - Abaliget va. - Abaliget - Jakab-hegy - Remete-rét - Büdös kúti kulcsos - Fehér kúti kulcsos - Dömör kapu - Tettye. Milánnal, laza kezdéssel próbálva egyenletes tempóba haladni, Abaligettől elég szenvedősen ment. 

Felszerelés: Saucony Nomad Tr, Lasting Whk zokni, Quechua forclaz 500 rövid nadrág (nagyon tuti), vékony Crestyle Trevolution polo, Loap 15 zsák (2x5dl cola, 2.5dl víz, 2 zokni, tucc, 2 szendvics, 2 csoki, magnezium, multivitamin, 1 banán).


Letölthető útvonaltérkép google (maps, earth)


On Sunday, "I ran," the fifth year of the marathon. As well as nearly two and three marathon was longer (57,65,64 km).
I miscalculated the water resources of my miscalculated or not, but I did not count on the possibility of a lack of updates. 1,25l water was with me, and because of the blue we ran, we calculated settlements, which represents at least wells or pubs. Would it mean, for five hours a piece we did not meet, except at the beginning, when we did not have to. This tart, basic errors. Fluid loss equal unsuccessful execution, which was not the case now, but it could have been.

Somehow I do not go in it for me :) Since December, I wrote in a previous post, still hampered by something between 32-42km (illness, sprained ankle, fatigue and suffering it :) "running".
Others talked about it, not really found a solution to it, and yes it does.
I'm going to do something then I will come into it. In the meantime, imitating the run and try not to miss is the boys who are in good shape horror and more as I go :(.
The "starvation" and "dehydration" is a basic mistake that millions of small dug through, I met with him, constantly parrot, drink and drink and drink tour mates as well. Now the situation has arisen that did not count it, it is planned hiking, running races and the big difference is that we practice "do-it-yourself movement" in between. No updates, all introduced ourselves and plan to how long it took me quite the stuff and where they can be replaced.
En-65km (about 10-11h) were 5-8 liters of liquid, which you continue to refill, enough three bottles. We are perhaps one series (non-alcoholic, full of good things, malt, vitamins, sugar). There was no where to spend Gálosfa - there was no chance, no shops, no pubs, no wells, no source along the road between Abaliget.
I put this plus that I began to be hungry abomination before Abaliget, and because I thought I did not close right away, but I went on. Do not wait until the hunger feeling, because it is no longer the man back to normal levels, and only fills struggles.
Of course, especially difficult to find the balance and take the extra fluids and food, it was developed for the gels, iso drinks. You have to try and take what comes.
Instead, plus a kilo ~ 1 liter of liquid such as what I need anything, you can crash horror, I learned again what I already knew, but it was not nice for the price.

22 weekly circular, Simon Wood - Gálosfa - Higher Follow - Lower Train - St. Catherine - Abaliget va. - Abaliget - James Hill - Hermit meadow - Büdöskúti key - White kúti key - Dömör gate - Tettye. Milánnal loose getting started trying to move forward at a steady pace, Abaligettől enough szenvedősen gone.

Equipment: Saucony Nomad Tr, Lasting WHK socks, Quechua Forclaz 500 shorts (really cool), thin Crestyle Trevolution polo, Loap 15 sacks (2x5dl cola, 2.5dl water, two socks, Tucci, two sandwiches, two chocolate, magnesium, multivitamins 1 banana).

Downloadable route: google map (Maps, Earth)

Creative Commons Licenc
A Run any where a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc alatt van.
Az ezen publikus licenc hatáskörén kívül eső jogok megtekinthetőek itt: http://www.google.com/+GáborKuruczL